Az MMM-en (futóverseny lévén) a legnagyobb rivaldafény mindig a futóknak - azon belül is a leggyorsabbaknak - jut, és ez így természetes. Pedig rengetegen fáradoznak még a háttérben a rendezvény sikeréért, a weboldalon igyekszünk nekik is köszönetet mondani és lehetőséget adni, hogy az olvasók megismerjék őket. Évről-évre nagyon sok fotós dolgozik azért, hogy aztán az esemény után a futóknak szerezzenek egy boldog vagy éppen vicces pillanatot, amikor megtalálják magukat a képek között. Köszönet jár mindannyiuknak, de még közülük is ki kell emelni valakit, aki 2010 óta a legkövetkezetesebb, legszorgalmasabb munkát teszi a verseny fényképes dokumentálásába. Összeadtuk, Zsu az elmúlt 13 évben nem kevesebb, mint 5200 felvétellel gazdagította az MMM fényképgyűjteményét. A verseny valamennyi futója találkozott már a mindig mosolygós hölggyel a pálya széléről, most pedig lehetősége nyílik mindenkinek kicsit jobban megismerni Bálizs Zsuzsát.
 

Bálizs Zsuzsa (fotó: Pezzetta Umberto)

Kérlek mutatkozz be röviden, mivel foglalkozol, amikor nem fotózol?
Igencsak korán, már óvodás koromban eldöntöttem: én bizony tanár leszek! Így is lett, a Pécsi Egyetemen végeztem történelem-angol szakon, később tanítottam is annak zalaegerszegi tagozatán. Végül aztán középiskolai tanár lett belőlem, most is ezzel foglalkozom főállásban. Emellett kiegészítésként dolgozom újságíróként és fotósként, különböző lapoknál külsős munkatársként, sport és kultúra témakörben. Bár lett volna lehetőség főállásban a média világára váltani, de most úgy érzem, a nehézségei ellenére a középiskolás történelem tanítás az, amivel a legszívesebben foglalkozom. Never say never, soha nem tudhatjuk, mit hoz majd az élet, de most úgy gondolom, ki fogok tartani a tanítás mellett.

Más sportesemények kapcsán is találkozhatunk a neveddel a fotóriporterek között. Honnan jött a sport iránti érdeklődés, és milyen eseményeket fényképezel még rendszeresen?
Magába a fotózásba már 18 évesen belekóstoltam, és tetszett is, de akkoriban ez még nagyon drága mulatság volt (nem volt még mindenkinek a kezében egy értelmezhető tudású gép mint manapság), ezért félretettem. Később, 2007-ben lett egy tükörreflexes gépem, de a sportfotózás némileg véletlenül alakult ki. Kosárlabdamérkőzésekre jártam (akkoriban már nagyon jó csapat volt a ZTE), és a nézőtérről kezdtem lőni néhány felvételt. Valahogy eljutottak ezek a képek Dallos Ádámig, aki akkoriban a klub kommunikációs felelőse volt. Ádám megkeresett, hogy látna ebben fantáziát, és felkért a rendszeres fotózásra. Így kezdődött, azóta is elsősorban kosárlabdát fényképezek (ami egyébként az egyik legnehezebb műfaj a gyorsasága, kiszámíthatatlansága okán), a ZTE-nél és a BB1-nél dolgoztam, de később sok más sportot is fotóztam, úgy mint duatlont, futást, atlétikát, úszást, kézilabdát vagy éppen judo-t. Itt mindenképp szeretném még elmondani, hogy hivatalosan ugyan nem tanultam a fotózást, de egy szuper mentor egyengette az utam, Pezzetta Umberto személyében. Umbit sokan ismerik, de azt már kevesebben tudják róla, hogy a hosszútávfutást is űzi, nem is akárhogyan, rendszeres résztvevője az MMM-nek is. Viccesen mondhatjuk, ő a legjobb futó fotós Zalaegerszegen, de komolyra fordítva: nagyon sokat köszönhetek neki, hálás vagyok a sok segítségéért!

Konkrétan a hegyimaratonnal mikor ismerkedtél meg, és hogyan sikerült ennyire belekeveredni?
Párom, Tölli Tamás révén ismerkedtem meg a hegyimaratonnal, ő 2004 óta résztvevője a versenynek, a maratoni táv 12-szeres teljesítője és 4-szeres dobogósa. A családi vonatkozás révén indult tehát az érdeklődés, de aztán rájöttem milyen érdekes ezt a rendezvényt fotózni is. Egyrészt mindig izgalmas kihívás mozgásban lévő sportolókat fényképezni, különösen ha érzelmekkel teli arcok jönnek szembe, márpedig abban itt nincs hiány. Másrészt a hegyimaraton egy különösen izgalmas, szép útvonal.

A maratonfutókkal is vetekedő kitartással és fáradhatatlansággal végzed a munkádat, Szilveszter napján feltűnsz a pálya különböző pontjain és igyekszel minden arra haladót megörökíteni. Ráadásul közben mindvégig mosolyogsz! 🙂 Mi okozza a legnagyobb örömöt a cseppet sem könnyű munka során?
Ugye onnan indul a dolog, hogy mindenekelőtt szeretek fotózni. Akkor is, amikor ingyen csinálom, megtalálom benne a kihívást és az örömöt, például egyre jobb és jobb gépekkel dolgozhatok, amiket mindig izgalmas kipróbálni élesben. A másik dolog, hogy amikor jönnek a futók, örülnek ha meglátnak, és teli szájjal vigyorognak. A vidám hangulat persze könnyen átragad rám is... Szokták mondani, hogy mi fotósok hozott anyagból dolgozunk, de tényleg így van: könnyű dolgunk van, amikor csupa mosolygós arc van a fényképező túloldalán. Mondjuk azért megjegyezném, a fiú futókra nem egységesen igaz ez a megállapítás, de a nőkre igen: amikor a női futók meglátják a fotóst, mindig előbújik belőlük a nő és akármennyire is elcsigázottak, biztos lehetek benne, hogy arra a pár másodpercre a lehető legelőnyösebb arcukat mutatják! :)

Van esetleg kedvenc képed, amit az MMM-en készítettél az évek során?
Rengeteg kedves kép jut eszembe, de ha egyet kell kiemelni, volt osztálytársam, Rita ugrik be. Francia férjével együtt mindketten nagyon sportosak, és egyik évben itthon töltötték a Szilvesztert. Persze mindketten indultak a 10-es távon, a TV-torony előtti kanyarban sikerült készíteni egy közös képet Ritáról és Fabrice-ról. A következő évben a Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállításon ez a kép is bemutatásra került, amire nagyon büszke vagyok. Ha egy másik képet is említhetek, Horváth Lilláról is van egy jól sikerült fotóm, amint éppen öthónapos pocaklakójával fut a Panoráma-úton. Illetve még egy harmadikat: Umbiról és Móniról is volt egy jól sikerült sorozat, a Jánkahegyi lejtő alján.

Végezetül egy provokatív kérdés: a futás elején és a lejtőkön sok-sok vidám arcot fényképezhetsz. Őket látva, megfordult már a fejedben, hogy szívesen kipróbálnád te is a futást?
Nemcsak, hogy megfordult, de már évek óta rendszeresen futok is. Na persze, szigorúan amatőr szinten, a komolyabb versenyzés soha nem érdekelt. De a versenyek hangulata így is nagyon vonzó, a Balatonnál már 8-10 futóversenyt teljesítettem, a leghosszabb táv 12 km volt. Edzésképpen csak jóval rövidebb távokat tudok teljesíteni, de a versenyen nagyon tud doppingolni a hangulat, a szurkolók, a zene. Legutóbbi versenyélményem pedig idén nyárhoz, és az atlétika vb-hez kötődik: Tamással részt vettünk a világverseny keretében megrendezett 10 km-es futáson. Az extrém meleg miatt aztán az utolsó pillanatban le lett rövidítve a táv 6 km-re, de Budapest szívében versenyezni óriási élmény volt, és nagyon büszke vagyok rá, hogy a bőven 30 fok fölötti hőmérséklet ellenére teljesítettem a távot.

Zsunak köszönjük a válaszokat, és még annál is jobban köszönjük a sok-sok éve végzett MMM munkáját!