XIX. Szilveszteri Mountain Man Marathon Zalaegerszeg
„[…]Innen már sok érdekes nem történt. Tűrhető tempóval sikerült elérni a suliig, s 3.37:08-as idővel dőltem a szervezői asztalnak. Ha előtte mondja ezt nekem valaki, akkor nagy örömmel fogadtam volna el, de azért a középtájon remélt eredményhez képest picit csalódás. Az utolsó szakaszon kb 10, de akár 15 percet is buktam az elfutott eleje miatt. Talán, ha egy 5 perccel lassabb az első félmaraton. De ugye sportban nincs ha.. Mindenesetre már most megvan a jövő évi cél. Hasonló kezdéssel nem meghalni a végén, s egy 3:25-ös időt összehozni.”
Így zárult a tavalyi beszámolóm a szilveszteri futásról. Nagy elfutás, nagy halál, végén erős visszaesés, előzgetések. Mozgalmas volt a 2012-es, az ideit szerettem volna kicsit kiszámíthatóbban teljesíteni. A cél már egy éve megfogalmazódott, szerettem volna ugyanúgy megfutni az elejét. Viszont bízva abban, hogy az elmúlt évben fejlődtem elég sokat, talán nem rogyok meg az utolsó dombon.
A fix részidők mellett a pulzuskontroll is segítette a futásomat. Tavaly még polar nélkül mentem vaktában. Most a SPAR maraton HR értékeit átnézve egy kicsit az alá lőttem be a célt. 155 az első felében, 160 körül a második félmaratonon.
Túl sok újdonságot és izgalmat nem jelentett az előkészület és a reggel. A megszokott tornaterem a megszokott hangulattal. Kata rövid távot futott, együtt próbáltunk hangolódni a versenyre. Anyuékkal egy utolsót egyeztettünk, ők frissítettek öt előre megbeszélt ponton a futás során, mint ahogy ezt az elmúlt négy évben minden alkalommal.
Idén bringás kísérőm is volt, Gábor ajánlotta fel, hogy letekeri mellettem a távot. Rajt után óvatos kezdéssel céloztam meg a bazitai tv-tornyot. Tavaly a 18,5 perces cél helyett 16,5 volt a részidőm, idén 17 perc kellett felérni. Jó jel, nem futottam el az elejét. A lejtőn szép lassan kialakult egy kis csoport Lubics Szilvia körül, akik hasonló tempót mentek. Botfáig tisztes távolságból követtem őket, utána már nem láttam őket. A következő viszonyítási pont a jánkahegyi gerinc elején lévő kereszt. 34 perc helyett 32.45. Pulzus rendben. Zárda felett volt az első találkozó Anyuékkal. Két nagy korty iso futtában és irány tovább. A sík részen kicsit tudatosan leszakadtam az előttem lévő bolyról, mert 160 fölé csúszott néha a pulzus. Zrínyi úton kifelé már üres térben haladtam, s szinte ez végig így is maradt. Gáborral beszélgetve teltek a kilométerek, nem igazodtam egy futóhoz sem, abszolút saját tempós haladás volt. Botfán volt egy frissítésem, de itt is csak iso fogyott. A botfai gerincről lefele toltam el az első zselét, amit Bozsokban öblítettem egy kis isoval. Tavaly 1.30-nál voltam ennél a pontnál, most 1.34, de egyáltalán nem bántam ezt. Tudtam, hogy később még visszaadja a spórolás. A balatoni úti körforgalom 1.37-nél volt meg, kb ez volt a táv fele.
A csácsi hegy meglehetősen eseménytelenül tellett. Gábor kicsit elakadt a meredek, sáros részen, ez volt az egyetlen izgalom. Csácsba visszaérve a negyedik alkalommal frissítettem. Itt már csatlakozott Kata is Anyáékhoz. Jól sikerült futás után jókedvűen várt a megbeszélt helyen. Itt 27 km volt a lábamban, már annyira nem volt könnyed a mozgás, Gáborral is már keveset beszéltem. Épp csak visszamorogtam a kérdéseire. Tavaly az ezt követő rész volt kritikus, Kaszaháza és Neszele környékén lassultam be, kicsit tartottam most ettől. Kaszaháza előtt sajnos Gábor defektet kapott, innen elváltunk egymástól. Lassan a bútorgyárnál jártam és jelentősen nem lassult a tempó, bizakodtam. Kiskondásnál 2.49-kor volt az utolsó frissítő. Lecsúszott a második gél és egy kis kóla. Megkezdtem a mászást nem sokkal később a rettegett Gógánhegyre, ami csúnyán helyben hagyott tavaly. Ezúttal ment a kocogás felfele, majd a második felében takarékosabb mozgásra, erőltetett sétálásra váltottam. A domb tetején visszanéztem, s akkor vettem észre valakit az aljában. Kb egy perccel lehetett mögöttem. Kb két órája nem láttam futót, meglepett. Lelkileg neki jól jött, volt miért küzdenie felfele.
A Dalos út elejéhez még jöttek Katáék, de már nem volt szükségem semmire, csak lelkileg tudtak támogatni. A verseny utolsó emelkedőjén megérkezett mögém az üldözőm. Az utolsó 100m-re ritmust is kellett váltani, hogy együtt érhessünk a pontra, ahonnan már csak lefelé van. Tavaly itt hánytam, most egész más problémáim voltak. Nem teljesen voltam tisztában vele, hogy milyen állapotban van, de abban bíztam, hogy a felzárkózás miatti erősebb mászás többet kivett belőle, mint belőlem. Lefele toltam, ami kifér. Energetikailag és lábbal egész jól álltam. Egyedül attól féltem, hogy tempós aszfaltos ereszkedéskor néha a rázkódástól beszúr az oldalam. Szerencsére ez most nem történt meg, ellenben a pulzuspántom lecsúszott. 10-15 méterre sikerült ellépni, de arra nem maradt se erőm, se időm, hogy megigazítsam. A Gasparich úton már hátranézve nem láttam, utólag visszanézve a 38. és 39. kilométer 4.21-es és 4.24-es volt, persze kis lejtővel. A Platánfasor már nagyon fájt, kicsit rám is ért az üldözőm, de szerencsére nem forgott veszélyben a helyezés. Fáradtan, de tavalyival ellentétben nem kikészülten értem a célba. 3.25:35
Visszagondolva szinte unalmas volt a futás. Egyenletes tempó, pulzus, kiegyensúlyozott frissítés. A rajt utáni rendeződés után szinte végig egyedül mentem, s csak az utolsó 3 km-ben volt igazi „verseny”.
Elégedett vagyok, mert a tavalyi évhez képest sokkal stabilabb és kontrolláltabb futást sikerült összehozni és teljesíteni a kitűzött célt. Tavalyhoz képest 12, 2011-hez képest 26, 2010-hez képest 37 percet javítottam. Jövőre ha 12 percet nem is, de szeretnék tovább faragni ezen és folytatni ezt a trendet.
Köszönöm Katának, Anyának, Gábornak és Istvánnak a szurkolást, segítséget!
