| |||||||||||||||||||||||
Támogatók:  Decathlon  Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata  Aktív Magyarország NETA  Völlervill üzlet  Zalaegerszegi SZC Deák Ferenc Technikum  Partisan pékség  Jánkahegyi Gyuri Csárda  HIGH5 Sports Nutrition  Legends Pub Szervezők:  Zalaegerszegi Triatlon Klub  Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók SE  Polgárőrök Zalaegerszeg Biztonságáért Egyesület  ZKSE |
A jubileumi, 25. alkalommal megrendezett esemény kapcsán az MMM hat meghatározó szereplőjével olvashattok riportot, az elkészítésükért Jakabfy Zoltánt illeti köszönet. Az interjúért kattints a képre! 
XXV. MMM interjú Käsz Ferivel Fogadjátok szeretettel első interjúnkat Käsz Ferivel, aki ott volt a legelső megmérettetésen, tizenhétszeres teljesítő, folyamatosan segíti a szervezést, a Zalaegerszegi sportélet meghatározó alakja, az Aszfaltszaggatók futóklub elnöke, sporteredményeit hosszasan sorolhatnánk. Maradjunk viszont most a hegyimaratonnál.
1995????????????????? Hú, de régen volt! Már pontosan nem is emlékszem, hogy a Sanyi (Rozmán Sándor ötletgazda, főszervező) mikor szólt, hogy szervezne egy Egerszeg körüli szilveszteri baráti maraton futást. Valóban nagyon baráti volt a csapat. Tízen valahányan gyűltünk össze a Deák tornatermében, illetve még a családtagokkal lehet, hogy voltunk 25-30-an is. Sanyi szóban elmondta nagyjából az útvonalat, adott talán egy cetlit is a kezünkbe, néhány utcával, nyomott még egy sportszeletet a markunkba és rajt! Frissítő állomásokra nem is emlékszem, de biztos volt.
Baráti-közös futásnak volt írva, de valami hajtott és többször előre futottam a többiektől. Persze, mivel annyira nem ismertem a környező dombokat (baranyai vagyok), többször is eltévedtem és győztem felzárkózni a többiek után. Végül elsőnek értem vissza a Deákhoz 3:32-es idővel. 96-ban és 97-ben is első lettem (3:26, 3:06), akkor már csak azért is szerettem volna megnyerni. Díjazása különösebben még nem volt (csak a rokonok által készített eszem-iszom), persze nevezési díj sem volt még.
A legemlékezetesebb 2005 szilvesztere volt. Akkora hó esett, hogy a maratoni útvonalát megváltoztatták a Mikiék (Déri Miklós, az akkori főszervező) és le is rövidítették. A rajtnál azonban a Czernó Petivel úgy döntöttünk, hogy mi csak azért is az eredeti útvonalat futjuk. Persze így semmiféle frissítésünk nem volt. Csácsban akkora hó volt (60 cm), hogy csak magas térdemeléssel tudtunk haladni! Az utolsó dombra (Egerszeg hegy) pedig annyira eléheztem, hogy be kellett csöngetnünk egy házba, adjanak valami enni-inni valót mert különben nem érek vissza a célba. De azért végül is meg lett!
Az utóbbi években (15) nem különösebben érdekelt már az idő, inkább futó társaknak segítettem teljesíteni a versenyt, örömfutásnak fogtam fel.
Rendkívül kinőtte magát a verseny! Ahogy írtam az elején, nagyon piciben kezdtük, tényleg baráti társaságként (utána volt, hogy közösen szilvesztereztünk). Az utóbbi időben már nem is veszek részt a versenyen, inkább előző nap szoktam lefutni a távot, mert inkább a lebonyolításban próbálom kivenni a részem a nagy létszám miatt. De nagyon élvezem így is az egészet!!!!
Szerintem az egyik legnehezebb maraton az országban! Pár helyen futottam már, és voltak nehezek, de ez mind felett áll. Egyrészt az időjárási körülmények miatt, másrészt, hogy alig van benne sík rész, igen meredekek vannak még a 30. km után is! Nem egy PB helyszín! 🙂
A felkészülésre sok időt kell szánni, sok kilométert gyűjteni és sokat kell dombozni. Keszi
Az MMM hosszútáv abszolút bajnokát, a vonyarcvashegyi Németh Gábort kérdeztük
Amint lezser kocafutóból rendszeres versenylátogatóvá váltam, elég hamar két remek megyeszékhelyi illetőségű futótárssal hozott össze a sors: Lakatos Rolanddal és Korpics Attillával. Ha jól emlékszem ők ültették el először a bogarat a fülembe, miszerint kíváncsiak lennének mit is tudnék ezen a pályán. Ezek után kedves „földim”: Szabó Béla (Wojtek, akit szerintem nem kell bemutatnom senkinek) számolt be korábbi élményeiről a versennyel kapcsolatban, minek hatására 2013-ban éreztem úgy először, hogy rászánom magam a megmérettetésre s egyben kíváncsi egerszegi barátaim latolgatásainak megválaszolására. Az első teljesítést még kettő követte, majd kis szünet után tavaly úgy éreztem, hogy ismét a rajtvonalon a helyem. Ha idén is odaállok, 5. nekifutásom következik.
A pálya különlegességét az adja, hogy tényleg nehéz hova besorolni, mert ugyan hosszú, de nem Marathon, mert „Majdnem Marathon”. Hegyinek hegyi, de nem terep, mert ugyebár szinte végig aszfalt. Vitathatatlanul nagy kihívás viszont, ami 4 nagy részre tagolódik. 4 nagy hegyi szakasz, ami véleménynyilvánítás nélkül két vállra késztet, ha nem kellően állunk a dolgokhoz hozzá. Ha visszatekintek a nehézségekre, elsőre a Botfai hegy és a Gógán hegy képe villan be, amint felhúzott falként tornyosulnak előttem. Előttem van, ahogy 180\min pulzussal erősen a sétálás határán levegőért kapkodva azon gondolkozom, hogy egyáltalán hogy tudták ezen útszakaszokat leaszfaltozni. Ugyanakkor a legnehezebb részként mégis a Parkerdő-Kaszaháza-Neszele átmenetet nevezném meg. Itt fejben nagyon nehéz volt nekem mindig és itt követtem el a legtöbb hibát, akár frissítést, akár az erőbeosztást nézem. Mit szeretek benne? Természetesen az utolsó 2,5 kilit, ahol már csak ólomlábakkal „veretni” kell lefelé.
Természetesen van. Nem is egy. Szerintem legalább 10 futó van (ha nem több) ma az országban, aki tudna a sajátomnál jobb időt. Akárhányszor rákattintok a verseny oldalára és ránézek az örökranglistára, nagy büszkeség tölt el, jól lehet vele laktatni az egót. De szeretem helyén kezelni a dolgokat és tudom, hogy minden rekordot idővel átadnak a múltnak. Esetemben sem lesz ez másképp. Szerintem azért alakult ez így, mert ritkán időzítenek sokat futó és gyors hosszútávfutók topformát Szilveszter napjára. Esetemben is a téli alapozásom első harmadának lezárásaként álltam rajthoz mind a négy alkalommal, ami magas heti kilométerszámot (heti kb. 180 km) és kevés rápihenést jelentett. Decemberben ekkor tájt a hétvégi hosszúfutásokat a Keszthelyi hegységben végeztem és a résztávos munkát is jobbára dombra felfutások, lépcsőzések, emelkedős váltogatások tették ki. Ebből a szempontból az edzésciklus tökéletes megkoronázása a verseny, mely minden esetben remek tavaszi versenyeredményeket hozott síkon a stabil hosszú erőnléti alapnak köszönhetően. Játszadoztam már a gondolattal, hogy még specifikusabb felkészüléssel és nagyobb rápihenéssel vajon mennyit tudnék faragni az időmből. Arra jutottam, hogy talán 2-3 percet, amihez hozzájön a körülményeket illető szerencse faktor is, azaz az időjárás és a csúszásmentes útvonal. Ki tudja mit hoz a jövő, talán az elkövetkezendő évek valamelyikében újra elsodor magával az örvény és beleteszem azon edzésmunkát, ami egy újabb rekordot eredményezhet. Jelenleg „sajnos” kicsit családapai teendőim miatt eltávolodtam a régi formámtól, de mozgásban maradtam, szóval bármi megtörténhet.
Lennének ötleteim, hogy kiket lehetne meghívni a versenyre. Első blikkre csapattársaimat, a Sashegyi Gepárdok villámlábú futóit javasolnám. Szerintem ők biztosan megugranák az újabb rekordot. 2014-ben invitáltam őket Zalaegerszegre, hogy közös bolyozással és egy remek versenyzéssel fussunk át az újesztendőbe, de sajnos az ünnepi időpont miatt meghiúsultak elképzeléseim. A maratoni és a terepfutó ob. -k élmezőnyéből is lehetne szemezgetni bőven, szóval van választék. Minden esetre rám egészen biztosan motiválóan hatna, ha még több potenciális győztessel kell számolnom a rajtpisztoly eldördülésekor.
A legnagyobb ellenfelem a nap 24 órájában velem van. Minden esetben saját magammal meccselek. A szervezetem, az órám, a csippanó résztávok, a pulzusmonitor adják a legnagyobb pofonokat és a legnagyobb reménysugarakat. Természetesen örülök, ha van kivel elfutni és küzdeni. A mi (hobbifutók) esetünkben szerencsére az atlétika nagyon tiszta szakág, így a legkeményebb ellenfelekkel is igen jó a viszony. Szerintem bármelyikünknek többet ér, ha az egyéni kitűzött tervét egészséges küzdelemmel és akarással véghez tudja vinni annál, mint hogy mekkora kupát visz haza.
Az idei évben rengeteg minden történt velem, minek hatására a futás eléggé háttérbe szorult. Októberben megszületett második kisfiam, így az otthoni teendők mindennél előrébb valóak. Tanulmányaimban is nagy feladatok elé nézek, szóval a sport jelenleg inkább heti négyszeri feszültség levezetés, mint sem önmegvalósítás. Jól is van ez így, mert így még értékesebb lett e tevékenység számomra. Terveim szerint nem állok rajthoz idén, bár az év utolsó napjáig bármi megtörténhet. Tavaly is az utolsó pillanatokban döntöttem az indulásról, mert egyszerűen hiányzott a hangulat, hogy egy olyan megmérettetéssel zárjam az évet, ami új löketet ad a következő év újrakezdéséhez. A Mountain Man Marathonnál nagyobb kihívást nem találhat ez ember ezen a napon. Legyen inkább számomra is meglepetés az indulásom. De most valamit megsúghatok: tőlem idén pályacsúcs nem lesz várható.
Először is gratulálok mindenkinek az elhatározáshoz, aki ezt a szép célt választja. Minden ilyen hosszú versenyre való felkészülésnek a legfontosabb eleme a fokozatosság. Érdemes így az elhatározás évében elsőre valamely rövidebb távot választani. Ha nagyon sok a türelmünk, kezdjük a 10 km-es távval, majd a 24 km-el. Ne feledjük, annál édesebb a siker, minél többet dolgoztunk érte, azaz megéri kivárni a „megérést” a hosszú távra. Ha van rá lehetőség érdemes edzéseken a pályán gyakorolni, alaposan megismerni az útvonal kényes részeit. A verseny hetében sokat pihenni, frissítést alaposan megtervezni, esetleg edzéseken is gyakorolni. Ami pedig a legfontosabb: NEM szégyen sétálni az emelkedőkön. Megéri minden fáradozás, hisz a szilveszteri buli adta kihívások egy ilyen tartalmas délelőtt után rutinfeladattá válnak.
A magyar ultrafutás kiemelkedő bajnokát, Lubics Szilviát kérdeztük Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az MMM legismertebb visszatérő résztvevője Lubics Szilvia ultrafutó. Számtalan hazai és nemzetközi sportsiker tulajdonosa, mindemellett aktív fogorvos és édesanya is egy személyben. Hosszasan sorolhatnánk sikereit, azonban maradjunk ezúttal a zalaegerszegi szilveszteri hegyi maratonnál.
Ó, az biztos, hogy nagyon sokszor indultam, de ezt nem számoltam még össze. 2003-ban kezdtem a futást, azóta - néhány alkalmat leszámítva- szinte mindig indultam. Szomorú voltam, amikor nem futhattam, Kolossal való terhesség alkalmával is nagyon szerettem volna elindulni legalább a tízesen, de ez végül elmaradt. Következő évben viszont már a 24 km-t teljesítettem.
Nagyon az elején... 2003 augusztusában kezdtem el futni, októberben futottam az első félmaratonomat, ami után nagyon akartam a maratont! Ki is néztem magamnak ezt a szilveszteri versenyt. Volt erre egy vicces sztori akkoriban: Külön fórumot hoztak nekem létre az interneten "Korai-e még Szilvinek a maraton" címmel! Mindenki lebeszélt, mondván alig van még rutinom, és máris az ország legkeményebb hegyimaratonját akarom teljesíteni, végül emiatt a 24 km-es távot választottam. Emlékszem, az egyik főszervezővel, Déri Miklóssal a Flex környékén futottunk akkor együtt. Nagyon húzott a szívem, hogy az irányt menet közben változtassam meg a maratonira, mivel egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak. Végül mégis maradtam, és megnyertem a középtávot.
Jellemzően buliból mentünk, ez az év utolsó napja, miért ne fussunk? Mindig ámulva figyeltem, hogy milyen esélylatolgatások vannak a gyorsabb srácok között az MMM előtt. Soha nem álltam úgy rajthoz, hogy az előző évi időm megjavításához ragaszkodtam volna, versenyben sem voltam igazán senkivel. Nagyon erős befolyásoló tényező itt az időjárás ilyenkor, ami miatt nehéz is lenne időeredményt tervezni, mivel ez akár fél óra különbséget is jelenthet. Az évek alatt már volt itt minden: térdig érő hóban lépkedtünk egymás lábnyomában, vagy tükör jeges volt az út, előfordult az is, hogy óriásit estem. Az itt futott legjobb eredményeim inkább köthetőek az éppen kedvező időjáráshoz, vagy ahhoz, hogy jó formában voltam, de ezt a futást versenyzésnek soha nem tekintettem.
A Szilvesztereken kívül is sokszor edzettem ezen a pályán, szóval igen, ismerem a neveket! Elárulom, bizony évek teltek el odáig, mire a botfai emelkedőn belesétálás nélkül tudtam feljutni. Ha a pálya legnehezebb emelkedőjéről van szó, egyértelműen ez jut először eszembe. Megjegyezném viszont, hogy mindjárt az elején a TV torony felé tartó bazitai emelkedő sem könnyű, valahogy soha nem akar véget érni.
Ahogy alakul... Megbeszélni nem szoktuk előre, hogy valakivel egy tempóban teljesítjük a távot. Az emlékeimben az él, hogy az MMM teljesítése jellemzően magányos. Az elején még nagy a tömeg, aztán szétszakad a mezőny, és mindenki folytatja a saját küzdelmét.
Bevallom, ez jellemzően egy utolsó pillanatos döntés, nagyban függ a fiúk programjától, illetve most egy január eleji versenyem is lesz. Tavaly például úgy volt, hogy nem megyünk, aztán mégiscsak ott kötöttünk ki! Ez igazából sosem volt betervezve, de amióta futunk, szinte 95 %-ban mindig az MMM-en Szilveszterezünk. A statisztika alapján ez a legjobb program az év zárásához!
Nem árt, ha az ember dombozgat! :) A helyieknek mindenképpen érdemes kipróbálni magukat az útvonalon, kellően rá kell készülni. Senki ne számítson arra, hogy ez könnyű lesz. Fontos, hogy ne bánkódjunk akkor sem, ha egy-egy emelkedőn fel kell gyalogolni! A legfontosabb pedig, hogy mindenki élje át örömmel azt, hogy az év utolsó napján is gyönyörű környezetben futhat. Interjú az MMM ötletgazdájával, Rozmán Sándorral "Szilveszter délelőttje = futók mindenütt a városban" szól az általános vélekedés a zalai megyeszékhelyen. Kevés olyan ember él Zalaegerszegen, aki az évzáró szilveszteri futásról ne hallott volna még. Nem volt ez mindig így, egy tucatnyi lelkes futó hagyományaiból, évről évre növekvő tábor szorgalmából alakult ki a Mountain Man Marathon, mely mára talán a térség legmeghatározóbb tömegsport rendezvényévé nőtte ki magát a téli időszakban. Ha meg akarjuk fejteni, hogy milyen út vezetett a legelső MMM gondolatáig, célszerű megismerkednünk az ötletgazdával, a Deák Ferenc Szakközépiskola igazgatójával, aki a mai napig házigazdája az eseménynek.
Mondhatjuk azt, hogy én egy igazi amatőr-profi voltam. Lelkes egyéni sportoló, aki az edzéseit igyekezett professzionális módon megtervezni és kivitelezni. Már az érettségim évében, 1984-ben teljesítettük a legelső Vasi Vasember triatlonversenyt egy barátommal, akivel csupán a buli kedvéért indultunk el. 1990-ben futottam az első 42 kilométeremet, '95-re már biztosan túl voltam az első 100(!) maratonomon. Akkoriban volt olyan hetem, hogy minden nap (!) futottam egy maratont....Feszegettem a határaimat, kíváncsi voltam mit lehet még... A legjobb, 2 óra 46 perces maratoni időm 1996-ban, Bécsben futottam, amire azért kellett készülni rendesen. Közben triatlonoztam, a főiskolai vívást követően ebben találtam meg azt a fajta állóképességi sportot, amire szükségem volt. Az IronMan-t kétszer teljesítettem, ultra próbálkozásaim is voltak. A hosszabb futások pedig nagyon jól illettek az edzéstervbe, a mai napig is ez a sport az, amitől nem tudok elszakadni.
Erre van egy jó sztorim! Annak idején innen Egerszegről futottam Kanizsára, egy kedves tanítványom pedig kerékpárral kísért. Félúton megálltunk inni, ahol megkérdezték a diákomat, hogy:
Szombathelyen születtem, 26 éves koromban kerültem Zalaegerszegre, kerestem a hely szépségeit, a várost körülölelő dombok nagyon hamar megfogtak. Ismerkedtem a környékkel, egy-egy szakaszt mindig futottam. Tudni kell, hogy általános szilveszteri időtöltésem volt, hogy az év utolsó napján maratont futok. hamarosan kiderült, hogy az ismeretségi körömben többen élünk ennek a hóbortnak. Jött aztán az ötlet, hogy ezt a futást az egerszegi dombokon jelöljem ki, hisz tudtam, hogy az öt nagy dombon átvezető útvonal hossza 40 kilométer környékén van, tehát majdnem maraton!
Természetesen volt főpróba is előtte. Egy tanítványom -Rajcsányi Zoli- elkísért a biciklijével, és a kilométeróra segítségével együtt lemértük a tényleges hosszát az útvonalnak. Ki is derült, hogy nincs meg a klasszikus 42 km és 195 méter, de nem is tartottam ezt fontosnak. A pályajelöléseket is természetesen a legelső alkalom előtt felfestettük.
"Nyugodjatok meg, senki nem fog eltévedni" mondtam az első futás előtt a résztvevőknek, videó felvétel is van róla. Mindenki kapott a kezébe egy papírt a pontos útiránnyal, de természetesen már az első alkalommal voltak olyan résztvevők, akik Zalaszentivánról kerültek vissza, mikor beértek, majdnem megvertek... Gyakran tévedtek el a pályán, különösen a helyismerettel nem rendelkezőknek kell nagyon figyelniük.
A Zrínyi úttól Botfáig tartó szakasz, de csak azért mert túlságosan sík! :)
Ez egy nagyon családias rendezvény volt már az elejétől, közösön csináltunk mindent, a zsíros kenyértől a teáig. Az első érmek is itt készültek az iskolában, tűzzománc szakkör keretében. Lassan egyre több lett az érdeklődő és az induló, pedig nem hirdettünk, szájhagyomány útján kelt híre az MMM-nek. Az ötödik évben jutottunk el odáig, hogy a rendezvény mérete miatt már nem tudtam vállalni a szervezést, amit Déri Mikinek és a Zalaegerszegi Triatlon Klubnak adtam át.
Nagyon örülök annak, hogy ennyire sok embert összehoz a testmozgás élménye. Szeretek futni, és boldoggá tesz, hogy vannak akik nálam is jobban szeretnek futni. Néha úgy vagyok, hogy becsöppenek a tornaterembe az 500 ember közé, és elvegyülök a tömegben. Ugyanolyan résztvevő szeretnék lenni, mint bárki más. Tavaly a középtáv utolsó 5 kilométerét egy sráccal beszélgetve futottuk, aki megkérdezte, hogy miért ismerem ennyire jól a pályát... Mivel őszintén akartam válaszolni, elmondtam neki, de csak a legvégén! Nagyon jó élmény volt, hogy utána is rám kiabált, hogy mennyire örül annak, hogy találkoztunk!
Utoljára 2012-ben futottam teljes, nagy kört. Előtte kb 2003-ig volt folyamatos, előfordult olyan év is, hogy egyáltalán nem futottam, de a szilveszteri maratont még akkor is teljesítettem.
Idén is mindenképpen rajthoz állok, a táv az majd eldől. Korábban gyakran volt, hogy a Zárda utcánál hoztam meg a döntést az aktuális szilveszteri futás hosszáról.
Elsősorban tiszta, szép időt, hogy a táj szépsége kibontakozhasson! Engem mindig nagy örömmel tölt el, amikor egy dombról visszanézhetek az előzőre, hogy igen, ezt én már meghódítottam. Erőt ad a továbbhaladáshoz, a Szilveszteri Hegyimaraton különleges élmény!
Lakatos Rolandot, a weboldal szerkesztőjét kérdeztük Az MMM arculatának meghatározó alakja Lakatos Roland, virtuális értelemben mindenképpen. Roli a mai napig üzemelteti az esemény hivatalos weboldalát, továbbá a Szilveszteri Hegyimaraton Facebook csoport adminisztrátora is egy személyben. A korábbi, teljesen manuális nevezéseket és eredménylistákat ő ültette át a 2010-es évre már nagyon is aktuálissá vált digitális környezetbe, tartalommal töltötte meg az eseményeket. Tette, és teszi is mindezt a mai napig aktív sportemberként, az MMM egyik legeredményesebb maratonistájaként: tizenháromszoros teljesítő, négyszeres bajnok hosszútávon, egyszeres bajnok középtávon, és még számos dobogós helyezés tulajdonosa.
Világéletemben örökmozgó voltam, így nem véletlen, hogy már általános iskolában sporttagozatra (a mai Landorhegyi iskolába) kerültem. Itt és a gimnáziumi évek alatt versenyszerűen atlétizáltam, bár azért az igazi nagy kedvenc a foci volt, és maradt még az egyetemi évekre is. A suli után visszakerülve Egerszegre (2002-t írunk) nem volt csapat, ahol játszhattam volna, de a mozgás nagyon hiányzott, ezért kezdtem el a futást, méghozzá egykori testnevelő tanárom, Csiszár Attila meghívására.
Már jóval a futós korszakom előtt hallottam róla, méghozzá Czernó Péter barátomtól, aki többször végzett dobogós helyen a hosszútávon. El nem tudtam képzelni, hogy valaha én is teljesítek ekkora távokat, és tessék, mára 114 maraton van már a tarsolyomban.
2002. júniusában kezdtem el a futást és nagyon hamar, még a nyáron eldöntöttem, hogy december 31-én én bizony lefutom a hegyimaratont. Innentől kezdve erre készültem, de ez akkor még kevésbé volt tudatos, a már említett Attila és Peti mutatták meg az útvonalat, együtt csináltuk a dombozós edzéseket, nekem meg jól ment az egész, élveztem az újabb és újabb kihívásokat.
A decemberi formám alapján abszolút, sőt, utólag visszaidézve talán még jobb idő is sikerülhetett volna, ha kicsit rutinosabb vagyok. Történt ugyanis, hogy nagy lelkesedésemben egészen féltávig elfutottam a későbbi győztes Mézes Tibor Sólyommal, másfél óránál jártunk ott, ami akkor nekem öngyilkos tempót jelentett, le is lassultam rendesen a második felére. Az is igaz, hogy még így sem mi ketten Sólyommal álltunk az élen a felénél, hanem Nagy Balázs, aki olyannyira elfutotta magát, hogy még lelassulva is megelőztem a végére. Féltávnál viszont még bőven mögöttünk járt Prauda Péter, aki olyan jól osztotta be az erejét, hogy már a csácsi dombokon elhúzott mellettem, és a végére majdnem Sólymot is utolérte. Akkoriban nem voltak még praktikus futócuccaim, egy egyszerű pamutmelegítőben futottam, ami azért érdekes, mert mindvégig szakadt az eső. A végén levetve és mérlegre téve a ruhákat, kiderült, hogy a víz miatt 2-3 kg plusz súlyt cipeltem le-föl az összes dombon keresztül. Mindezek ellenére óriási élmény volt az első maratonom, 17 év távlatából is tisztán emlékszem szinte minden részletére.
Igen, akadt néhány év, amikor tényleg céltudatosan készültem a versenyre, de azért a legtöbbször csak edzésből futottam, ahogy éppen kijött a lépés. Teljesen változó, mikor kezdődött a dombozás, az első években már októbertől, de volt, amikor csak az utolsó 3-4 hétben fordítottam erre külön figyelmet.
Számtalan emlékezetes versenyélményem van az MMM-ről, de ha csak egyet kell kiemelni, akkor nem kérdés, hogy a 2008-as futás mindent visz. Egy megfázásból éppen csak talpraállva még az is kérdéses volt, egyáltalán rajthoz tudok-e állni, de aztán olyan izgalmas verseny kerekedett belőle, hogy máig libabőrösen gondolok vissza rá: http://maratonfuto.hu/start.php?page=article&filter=single&cim=hetedik-szilveszteri-versenyem
Ennek külön története van, amiről egyszer már írtam bővebben a verseny weboldalán: http://szilveszterihegyimaraton.hu/index.php?cikk=40 Annyival egészíteném ki, hogy a szervezés részébe igazából soha nem folytam bele, csupán létrehoztam egy felületet, ahol össze tudjuk gyűjteni az eseménnyel kapcsolatos információkat. Persze mindez azért szoros együttműködést feltételez a szervezőkkel, de szerencsére nagyon könnyen megtaláltuk mindig a közös hangot, kiváló csapat áll az esemény mögött.
Az utóbbi években a verseny információs bázisa bőven túlnőtt rajtam, egyedül már aligha bírnám a weboldal szerkesztését, és hosszú távon nem is lenne szerencsés, ha én irányítanám a dolgokat, hiszen mint említettem a szűken vett szervezésben nem vagyok jelen. Szerencsére egyre több feladatot átvesznek tőlem mások, az utóbbi évekből ki kell emelnem Kocsis Tamás és Jakabfy Zoltán segítségét. A jövőre vonatkozó informatikai fejlesztések kijelölését meghagyom a verseny szervezőinek, ha valamiben tudok majd segíteni, számíthatnak rám.
Valóban, tavaly jó kondiban és nagy reményekkel vártam a futást, aztán mégiscsak sikerült elbaltázni, messze kerültem a 2:54:20-as legjobb időmtől. Elszánt vagyok, hogy valamikor megjavítsam még ezt az eredményt.
Talán pár hét múlva el tudom már újra kezdeni óvatosan a futást, az idei verseny így minden bizonnyal kimarad. Az biztos, hogy motiváltan fogok edzeni a következő évben is, aztán majd meglátjuk, mire lesz ez elég. Jó lenne egy év múlva úgy készülni az MMM-re, hogy a PB-m megdöntésének az esélyét latolgathatom.
Különleges hangulatú versenyre számíthat mindenki a Szilveszteri Hegyimaratonon. Az is megtalálja benne a számítását, aki egy vidám társaságban, mozgással szeretné búcsúztatni az évet, de az is, aki komoly kihívásként tekint a futóversenyre. Egyéni rekord futását viszont lehetőleg senki ne erre a pályára tervezze! :)
Zalaegerszeg világklasszis ultrafutónője vallott a "szíve csücskéről" Bérces Edit hazánk legeredményesebb ultrafutója, a Bécs–Budapest szupermaraton korábbi győztese, 100 kilométeres világ- és Európa-bajnok, 2000-ben és 2002-ben a világ legjobb női ultrafutója cím birtokosa, nemrég életmű fair play díjban is részesült. Nagyon sokan ismerik az országban és a világon egyaránt felejthetetlen sportteljesítményeiről, azt viszont kevesebben tudják, hogy a zalaegerszegi Szilveszteri Hegyimaraton a „szíve csücske”. Edit a rendezvény sikereihez 25 éve folyamatosan hozzájárul, szervezőként, résztvevőként, fotóriporterként egyaránt.
Persze, hogy jelen voltam ugyanúgy, mint az összes többin is! A jól ismert csoportképnek a szerzője vagyok. Nagyon készültem az első hazai maratonra, hiszen 1995 őszén már a Bükki Hegyimaratonon nyertem tapasztalatot. Jó formában is voltam, de két nappal a verseny előtt még futottam egy jót a bazitai tetőn szikrázó napsütésben az érintetlen hóban. A nagy hidegben, lőttem is egy olyan fényképet, amely belekerült a Mészi fotóművész által szerkesztett Zalai Tájakon naptárba. Másnapra viszont évtizedek óta nem tapasztalt láz kapott el, így szóba sem jöhetett, hogy rajthoz álljak. Viszont vendégül láttam a verseny női győztesét, az akkor már sokszoros hosszútávú triatlon bajnokot, Hegedüs Erikát. A nemfutásomnak köszönhetően készülhetett az a néhány kép a teljes mezőnyről, amely fennmaradt. A kedvencem az, ahol a versenyalapító, Rozmán Sanyi és az egykor nagyon hosszú távokat futó Horváth Ákos látható együtt.
A versenyre – és karácsonyra egy év tanulmányút után érkeztem haza Amerikából, ahol az év során kilenc maratont futottam, abból kettőt, legnagyobb meglepetésemre, megnyertem. Így az MMM számított a harmadik maratoni győzelmemnek abban az évben. Annak idején nem termett minden hétvégén és minden városban egy-egy maraton, mint most. Óriási hóban futottunk, sokkal több aszfaltmentes szakasszal és már a Jánkán eltévedtem. Egyszer csak a Sas utca feletti garázssor hirtelen lejtőjén találtam magam. Vissza az egész! - mondtam magamban… Czernó Petivel ellentétben, eleinte nem edzettem rendszeresen az MMM útvonalán, pedig a piros M-betűk már akkor felkerültek a villanyoszlopokra és egy-egy fa törzsére is. Természetesen rajtszám, nevezési díj és komoly időmérés sem volt. Nem lehetett ismeretlen arcot találni a mezőnyben.
Régen sem volt két egyforma verseny még ugyanazon a pályán sem. Az egyik legemlékezetesebb azonban az a rendezés volt, amiről talán még Te sem hallottál. Egyik évben május közepe pont hétvégére esett, így meghirdettem a barátaim körében egy BecsületM futást az MMM útvonalán, teljes önellátással. Néha Simonyi Balázs és Márkus Öcsi új versenyének beharangozóját nézve az az érzésem, hogy biztos Zalaegerszegről vitték az ötletet, pedig dehogy! A BecsületM-en közel huszan indultunk és Bazitára az eurogeós Németh Pista is fölfutott velünk szolidaritásból. A legmesszebbről érkezett résztvevő a bergamoi Lucio Bazzano volt, de indult Claudia Koppitsch és Manuela Resnik is Bécsből, valamint Csorba Simon László, a művész, Budapestről. Őt a futással akkor még csak barátkozó Burka Nikolett látta vendégül, én pedig a külföldieket. Bár nem hirdettünk eredményeket, leggyorsabban Vindics István teljesítette a távot. Úgy is örömteli buli volt, hogy a többség nem tudta, hogy éppen azon a napon múltam negyven éves.
Emlékezetes még az a szilveszter is, amikor a japán Tanaka Katsuhiro volt a vendégem. Közvetlen Zalaegerszegre érkezése után bejártuk a Csácsi hegyet, ahol egyszer csak megszólalt: „Mennyi japán zászló van itt!” A piros pöttyös turistajelzésre lett figyelmes. Mondanom sem kell, másnap a versenyen pont ott tévedt el először. Utolértem, majd a Zala-híd építése miatt megváltozott útvonalon később újra eltévedtünk. Az MMM alkalmával legtöbbször nem csak fotóztam, de messziről érkezett futókat is fogadtam be a lakásomra, így a hegymászó Rózsavölgyi Hildát Nagyatádról, Hegedüs Erikát Debrecenből, Román Attilát Esztergomból, Kathy Hanes-t Arizonából, Wimmer Lászlót Várpalotáról, Joó Vilmost és Vindics Istvánt Budapestről, Joó Sándort pedig Beregsurányból.
A Hosszújánkán található frissítőállomás meghatározó alakja volt Vili bácsi, aki már nincs közöttünk. A segítők közül ugyancsak elment már Szabó László, a büfés Déri Zoltán, aki még a József Attila Általános Iskolában volt osztálytársam. Szintén hiányzik az MMM baráti köréből Jon Latter, a Zalaegerszegre települt közgazdász, a bagodi Sipos Ferenc, az eurogeós Németh István, a Zalai Hírlap egykori fotósa, Décsy László és Horváth Ferenc, a gerelyhajító paralimpikonunk.
Az MMM-nek kisugárzása és sajátos hangulata van a terep, a segítőkész önkéntesek és a bátor résztvevők miatt. Nem véletlen, hogy sok ultrafutón kívül a hosszútávúszó Mányoki Attila is megfordult rajta. Régebben inkább egy baráti hangulatú óévbúcsúztatónak számított és nem maradhatott el soha a futás utáni úszás és szaunázás sem. A mai napig hálásak lehetünk ezért a lehetőségért Gyuk Györgynek, akinek uszodavezetése alatt bevezettük, most pedig Bánhegyi Péternek, aki már természetesnek veszi, hogy szilveszterkor a futók szállják meg a fedettuszoda medencéjét. Nagyon remélem, hogy az új uszodában sem lesz ez másképp.
Az indulást többször is ki kellett hagynom, mert nem fért már bele a versenynaptáramba a világversenyek vagy éppen a Bécs- Budapest Szupermaratonnal járó, legtöbbször őszre időzített csúcsterhelések miatt. Viszont volt olyan évem is, mint 2000-ben, amikor azzal kezdtem az évet, hogy január első hetében minden nap végigfutottam az MMM-et. Az volt a legviccesebb, amikor január harmadikán akkora hó esett, hogy Csácsra érve már térdig ért. Hét és fél óránál több időt töltöttem a pályán. Annyi idő alatt pedig már aszfalton 100km-t is futottam. Mindenestre, jó alapozásnak bizonyult a közel 280 km-es heti terhelés a hazai dombokon, hiszen 100 km-es Eb-, majd vb győzelem született a következtében. Nagyon kedves élmény volt 2004-ben Csácstól a célig Lőrincz Endrével, az azóta hússzoros MMM-teljesítő mókamesterrel együtt futni. Egy másik alkalommal a rajttól a célig élvezhettem egykori amerikai kollégám, Peter Sabath társaságát.
Egyetlen olyan alkalom volt, amikor a hirtelen leesett óriási hómennyiség miatt le kellett rövidíteni a pályát, nevezetesen Csácsot kellett kihagynunk, mert futhatatlan volt a terep. Akkor Klaudia Illetschko kalauza voltam.
Ennél rosszabb divatot sose kövessenek a divatkövetők! Számomra azonban szokatlan, hogy nem ismerem az összes résztvevőt egy hazai pályán. Azt egyébként, hogy a futás népszerűvé és széles körben elfogadottá vált, nem csak a növekedő létszámú utcai futókon lehet felmérni, hanem a környezet, illetve a közönség viselkedésén is. Az autósok a kereszteződéseknél megállnak és átengedik a futót, de a bámészkodó vagy más fizikai munkát végző nézők sem kiabálják meg úgy az embert, mint régebben. Ez komoly társadalmi szintű fejlődés!
A legegyszerűbb, ha a fotós is együtt fut a rajttól a célig a mezőnnyel. Az MMM archívumának a legjobb felvételei 1997-ből származnak, amikor a tv–toronyhoz közeledve még a férfi győztes Käsz Ferit és Hári Gyuszit szemből fotóztam, Csácson a szurkoló Büki Gyulát, a Parkerdőnél Déri Mikit és Czernó Petit. Szinte az egész mezőnyt lencsevégre vettem úgy, hogy 3 óra 20 percen belüli idővel nyertem a női versenyt.
Gyakran jártam úgy is, hogy menetiránnyal szemben futottam és fotóztam a Jánkán vagy éppen a Gógán-hegyen. Az utóbbi években viszont úgy fölgyorsult a verseny, hogy, pl. Muhari Gabit csak kerékpárral tudtam követi a Gasparich utcán és a Platán soron.
Semmi sem lehetetlen. Éppen ma írt Hendrik Böttger, a Run International szerkesztője, aki már korábban is futott itt, hogy csatlakozzam hozzá az egyik távra. Az MMM útvonala egyébként egész évben várja a futókat, így engem is. Mostanában nem jártam rajta egyedül, de nagy élmény, főleg augusztusban, szilvaérés idején futni, különösen Csácson, ahol az ember útközben meg is vacsorázhat a hulló gyümölcsből.
Csak idézni tudom lelkes segítőm, Gróf Oliver barátját, Ferecskó Frigyest, aki biciklivel járta be az útvonalat, majd azt kérdezte fricisen, viccesen: "Van olyan ember, aki lefutotta ezt a kört és önszántából másodszor is nekivág ennek?" A válasz könnyű. Igen, van, nem is egy és remélhetőleg lesz is még sok, nagyon sokáig.
Alcím
Válasz
Aláírás
|
||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||
Fotó: Bérces Sándor 1994
A dobogó felső fokán 2008-ban
Futónő legendák együtt - 2006
2011-ben, a 6. km környékén
2009 - Görög Veronikával, kis ideig együtt a csácsi szakaszon
2014-ben, a táv felénél
A legutóbbi, 2018-as eseményen is vidáman, szinte tavaszi melegben, Aranyoslapnál
Útvonal ismertetés a kezdetekkor. "Senki nem fog eltévedni" :)
A húszéves jubileumon a főszervezőkkel
Két nagy egerszegi ellenféllel, Attilával és Sólyommal
A 30. km után a maratonon nagy keresztet cipel mindenki a hátán
189-es rajtszámmal a 2008-as versenyen
Egy ikonikus kép a 2012-es versenyről, amire hárman is bombaformában érkeztünk
A 13 szilveszteri célbaérés mellett még 14-szer edzésen is teljesítettem az MMM pályáját,
Sport, jóbarátok, vidám hangulat: végül is erről kell szólnia a Szilveszteri Hegyimaratonnak!
Az első MMM: Horváth Ákos és Rozmán Sándor (Fotó: Bérces Edit)
Az MMM résztvevői 1997-ban Balról: Állnak (lógnak): Utbert Tibor, Bérces Edit, Bán Zsuzsanna, Kis-Király Ernő, ?, ?, Czernó Péter, Rohonczi Tivadar, Jon Latter, Németh János Ülnek: Déri Miklós, ?, Hegedüs Erika, Tóth Sándor, Rozmán Sándor, Szittár Rudolf, Käsz Ferenc, ? Fekvő sor: Szebeny Péter, ? ? ? ? (Fotó: Bérces Edit archívumából)
Tanaka Katsuhiro és Sipos Feri, 2008 (Fotó: Ismeretlen szerző)
Vili bácsi frissítőállomásán Käsz Ferenc és Kovács József frissít, 1997 (Fotó: Bérces Edit)
A kemény mag a zalaegerszegi uszodában (2004) Háttérben Németh János Kossuth-díjas keramikus domborműve (Fotó: Bérces Edit archívumából)
Bérces Edit és Gróf Olivér az MMM első szakaszán, a Hosszújánkán a keresztnél 2005 márciusában (Fotó: Bérces Edit)
Czernó Péter, Utbert Tibor (alias Guliver), és Kis-Király Ernő a Panoráma úton (1997) (Fotó: Bérces Edit)
A TV-toronnyal a háttérben a Zalai Hírlap felvételén 2000-ből
Portré a Zalai Hírlapból (2002)
Négyen az MMM 2007-es mezőnyéből: Lubics György, Gróf Olivér, Katsuhiro Tanaka, Lubics Szilvia (Fotó: Bérces Edit)
A Zalai Hírlap felvételén Bérces Edit (2007)
Versenyben a Ladával. Bérces Edit a szilveszteri futáson 1994-ben (Fotó: Bérces Sándor)
Edzés közben Botfán 2005 márciusában (Fotó: Bérces Edit)
"Készülj az MMM pályáján és nyerj 100km-es Eb-t, majd vb-t" Belves 2000. Balról: Karine Herry (FRA), Bérces Edit (HUN), Maria Alzira da Silva Portela Lario (POR) (Fotó: Bérces Edit archívumából)
